November 2018

Vasúti híd

Az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) építési területén Pass Lueg-nél látványosan beemelték az első hídszerkezetet.
Ország:Ausztria
Hely:Pass Lueg
Időtartam:2018. november – 2018. december
Projektgazda:Klaus Obertscheider
Franz List

A kihívás

Régiből új: A Prangl kicserélte az ÖBB vasúti hídját

A több mint 100 éves vasúti híd élete végéhez közeledett. Újra volt szükség – a Prangl emelésben jártas szakemberek segítségével. Az acélból készült vázszerkezet méretei mellett (70 méter hosszú, 7 méter széles, 8 méter magas és 350 tonna) mindenekelőtt a szűk hely volt az, ami az összes építésben résztvevőnek kihívást jelentett.

A megoldásunk

Nincs hely, csak hatékony koncepció

A helyszín egy olyan szurdok, ahol balra és jobbra csak sziklafalak vannak. Ott csak a Salzach folyó, egy út és a vasútvonal van. A beemelés előtti hónapokban kb. 300 méter távolságra került sor az új híd összeszerelésére. Az út szélén 1 méteres magasságban és 70 méter hosszan betakarva készült az új vázszerkezet. A tartószerkezetet hely hiányában az út mellet kellett előgyártani. Az utat rövid időre részben le kellett zárni.

Három önjáró nehézteher-szállító jármű összehangolása

A Prangl csapatának első feladata az volt, hogy az összesen 380 tonna tömegű régi hídszerkezetet kiemelje, három, egymással szinkronba hozott nehézteher-szállító járműre rakja, és távirányítással a közbenső tárolóhelyre fuvarozza. Az új hidat annak szállítása előtt kb. 300 méterre kellett ugyanígy ellenkező irányba az emelés helyéig vinni. Erre szintén az önjáró nagy teherbírású egységekkel került sor. A szűk hely és a 70 méteres hossz már az első fázisban a legnagyobb koncentrációt követelte meg az összes résztvevőtől.

A 650 tonnás lánctalpas daru nehéz felállítása

Ahhoz, hogy a 650 tonnás lánctalpas darut fel lehessen építeni, a Salzachstraße-t szakaszosan teljesen le kellett zárni. A nagy daru minden részét összesen 40 tehergépkocsival szállították a helyszínre, hogy aztán nehéz körülmények között négy nap alatt összeszereljék. A sárga kolosszus teljesen összeszerelt állapotában a teherrel együtt 900 tonnát nyomott.

Emelési munkák az idő szorításában

Végül elérkezett az idő: Röviddel azután, hogy az utolsó vonat 02:00 órakor átment az érintett szakaszon, el lehetett kezdeni a tulajdonképpeni emelési munkákat. Ahhoz, hogy az első menetrend szerinti vonat reggel újra közlekedhessen, szűk két óra állt rendelkezésre. Ez minden résztvevő számára nagy nyomást jelentett! A daru közvetlenül a nagy teherbírású önjáró utánfutókról vette le a szerkezetet. A lánctalpas daru a távolság miatt kénytelen volt egyszer megváltoztatni a helyzetét, és kb. 20 métert megtenni a teherrel együtt.

Az egész Prangl csapat erős koncentrációja

A nehéz szélviszonyok ellenére milliméter pontosan sikerült beemelni a hidat. Mindkét emelés (régi és új híd) során a teljes csapat legnagyobb fokú koncentrációjára volt szükség, mivel a 70 méter hosszú szerkezetek időközben már 20 méter magasan voltak, hogy ne veszélyeztessék a mellettük fekvő második vágány meglévő tartószerkezetét. Mivel az építési terület közvetlenül a víz fölött volt, és röviddel alatta kezdődött a Salzach folyó veszélyes vízmosásos szakadéka, az építési terület alatt egész éjszaka készenlétben állt egy vízi mentőkből álló csapat.

A sikeres befejezés örömmel töltötte el a megbízót

Az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) felelősei nagyon lelkesek voltak: „Egy ekkora méretű építkezés, amely olyan erős sodrású folyó, mint a Salzach szurdokában és nagy forgalmú közúton van, a megvalósítás során minden résztvevő számára nagy kihívást jelent. A tervezéstől a beemelésig minden mozzanatnak pontosnak kell lenni. Erős csapatra és megbízható partnerre van szükség.”

Generációváltás a Pass Lueg-nél. A két vasúti híd egyikét látványos műveletekkel kicserélték.
Franz ListÉrtékesítés/tanácsadás

Cookies

A weboldal technikai szempontból szükséges cookie-kat használ. A videók megjelenítéséhez ezenkívül a funkcionális cookie-khoz való hozzájárulására is szükségünk van. Az Ön statisztikai cookie-khoz való hozzájárulásával anonim módon rögzítjük a weboldal használatával kapcsolatos szokásokat, és így optimalizáljuk a felhasználóbarát működést. További információk érdekében kérjük kattintson az adatvédelmi nyilatkozatunkra.